Légy a saját szponzorod

Iratkozz fel megajándékozunk egy 90 perces ingyenes előadással ahol megmutatjuk neked hogyan tudod elérni hogy a befektetők támogassák a cégedet vagy az ötletedet.Az előadásunkon több olyan céget mutatunk be akik már meg találták a szponzoraikat befektetőiket. Előadásunkon gyorsan megtanulod azt a technikát amivel könnyen találsz befektetőket akik az ügyfeleid is lesznek. Ez az az idő most amikor jól feltudsz készülni és mi ebben segítünk neked. Ne habozz!!

Az előadások kezdete: 06.01. hétfőtől-péntekig folyamatosan 18 órai kezdettel az első soron következőre íratkozz fel

Iratkozz fel

Days Hours Minutes Seconds

Itt válaszd ki

Nálunk a BÁR-LISTA sem akadály

DÍJTALAN előadás 13 alkalommal jelentkezünk. Azt szeretnénk vállalkozásoknak és mindenkinek, akit érdekel olyan fontos dolgokat elmagyarázni, aminek nagy hasznát veszitek ezekben az ínséges időkben. Az Ötlet hogy miért pont most tesszük ezt az abból keletkezett, hogy a COVID-19 vírus miatt nagyon sok szabadidővel rendelkezik mindenki te is Ö is én is és így ami az évek folyamán az idő hiány miatt ki maradt az életből azt most ezen a 13 előadáson módunkban áll bepótolni.

Az előadás, díjtalan

Gyere el előadásomra.

A díjtalan előadás kezdete 2020.04.27.18 óra
Ha előre szeretnél kérdezni, a 06-70-6727004 es számon. vagy írj itt és az előadáson megbeszéljük.
Szeretettel vár benneteket akár így vagy az előadáson mindenképp
Dezső

Iratkozz fel

Itt választhatsz a videóból 1 parfümöt ajándékba melyet az előadás után a az itt megadott címre postázunk minden résztvevönek és munden megosztonak aki írja hogy osztva

Előadás hogyan találj cégednek támogatot

Iratkozz fel megajándékozunk egy 90 perces ingyenes előadással ahol megmutatjuk neked hogyan tudod elérni hogy a befektetők támogassák a cégedet vagy az ötletedet.Az előadásunkon több olyan céget mutatunk be akik már meg találták a szponzoraikat befektetőiket. Előadásunkon gyorsan megtanulod azt a technikát amivel könnyen találsz befektetőket akik az ügyfeleid is lesznek. Ez az az idő most amikor jól feltudsz készülni és mi ebben segítünk neked. Ne habozz!!

Ha előre szeretnél kérdezni, akkor, keresd Dezsőt akár most telefonon a 06-70-6727004 es számon. E mailban talán jobb, mert az akkor akár az előadáson is szoba jöhet.
Szeretettel vár benneteket akár így vagy az előadáson mindenképp
Dezső

Iratkozz fel

Az előadás kezdete: hétfőtől péntekig 18 órai kezdettel

 

Előadás: Hogyan találok ötletemhez támogatokat

Helló!! iratkozz fel az előadásunkra tanuld meg hogyan add el a jó ötleted, szerezz pénzt mint magánember

iratkozz fel most!!!!

Előadás kezdete:04.28. 17 óra

A részvétel ingyenes

Minden megosztásért ajándékot adunk!! Ird osztva


Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on skype
Skype

Csak akkor vágj bele, ha

Hány évig akarod még ölbe tett kézzel várni a csodát?

Mivel fiatalon elhagytam Magyarországot, még volt módom és lehetőségem nyugat-európai üzleti kultúrát tanulni, és saját céget alapítani 1987-ben. A saját cégünknek (a német üzlettársammal) befektetőt kerestünk és találtunk. Ezzel a kapcsolati rendszerünkkel később alapítottunk egy másik céget, amely nyugat-európai vállalkozóknak tőkét szerez. A befektetői kapcsolati rendszerünk nemzetközi, a világ számos pontján vannak üzleti ismeretségeink. Mivel Nyugat-Európában jól működik, 6 évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy Magyarországra is kiterjeszthetnénk ezt a lehetőséget. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a magyar célközönség esetében nem tudtuk ugyanazt a sikert produkálni, mint a többi országok vállalkozásainál. Az a szomorú, hogy 2 év kellett mire célba értünk az egyik magyar partnerünkkel a 45 ből. Pedig más országokban ez 120-150 nap. Értem én, hogy ebben benne van a magyar bürokrácia is. De hát ez még akkor is kész katasztrófa. Azt hallottam az ország vezetőitől, hogy Magyarország Ausztriához akar felzárkózni. 6 év alatt sikerült átlátnunk a magyarországi vállalkozások problémáit. Szívesen megbeszéljük veled, hogy hol rontod el. Nem jutunk veletek még csak addig sem, hogy a befektetők pénztárcáját kinyissuk. Többször beszéltünk más magyarokkal és Magyarországon működő nemzetközi (német, osztrák és amerikai) cégekkel, hogy mi lehet a probléma a magyar vállalkozásokkal. Egybehangzó véleményünk az, hogy egy olyan okos nép, mint a magyar nem juthatna ide, de mégis ide jut: Ennek kettő oka van: a gyors meggazdagodás reménye és a vállalkozói kultúra hiánya.

A probléma nem csupán az előző kormányok és az Orbán-jelenségben gyökerezik, hanem a magyar társadalom állapotában is, még ha ezt gyávaságból el is hallgatjátok. Egy civil kurázsival bíró, szabadságára büszke társadalommal Orbán és elődei nem tehetett volna azt, amit csak akar.

A már Széchenyi által ostorozott, „magát szünet nélküli álmokban hintázni szerető Hunniáról”. a reális valóságismeretet nélkülöző, az önámítással és illúziókkal teli magyar társadalomról beszélek.

A nyugat-európai politikai-hatalmi stabilitás és gazdagság mögött ugyanis ott áll a hosszú idő alatt organikusan létrejött, alapvetően teljesítményelvű, azaz az állandó versenyt elfogadó, az államhatalomtól független, egzisztenciálisan nem kiszolgáltatott, erős és öntudatos polgári réteg, amelynek gerincét a vagyoni-tulajdonosi polgárság és a magánszféra alkotja, és ezt egészíti ki, kisebb részben az állami adminisztrációban tevékenykedő, szintén anyagi függetlenséget élvező műveltségi polgárság. Ezzel szemben a 20. és a 21. század eleji magyar történelem úgy is leírható, mint az újra és újra megkezdett polgárosodási-tőkefelhalmozási folyamatok állandó kudarcba fulladása. És pontosan ez az, ami történt. A tulajdonátszabás és az európai fejlesztési forrásoknak orbáni központból történő irányítása szükségképpen megteremti ugyanis a „mészáros lőrinceket”, azaz azt a réteget, amelyik csak a körülmények, nem pedig saját képessége, tehetsége miatt kerül kiváltságos helyzetbe. Lehet nemzeti középosztályt létrehozni versennyel is, amelynek azaz előnye, hogy nemcsak a hazai piacon, hanem külföldön is sikeres lehetne a magyar vállalkozó. 

Súlyos mentalitásbeli gondokkal küzd tehát a magyar társadalom. Itt ugyanis mindig erős volt az igazodási hajlam, jobb szó híján a ’jobbágyi’ mentalitás. A rendszerváltás után az első feladat lett volna kitartóan törekedni ennek a felszámolására.

S végül itt van még a magyar nép ősbetegsége, az irigység és ez alapján a kettéváló közvélemény is, a rokonság és az ismeretségi kör akik azt szajkózzák: „ne csináld mert nem tudod megcsinálni”. Na ilyen jogosítvánnyal neki vágni a nagy világnak elég nehéz és ez alól csak a legnagyobbak és vagy akik fiatalon elhagyták Magyarországot tudják kivonni magukat. A lojalitásra, és nem a valós teljesítményre alapuló befektetés, befektetett munka és teljesítmény nélküli Magyarországon aligha fog kialakulni normális vállalkozói réteg.

Ha ezeken nem tudsz változtatni, nincs is mit elvárni magadtól. Nem tudsz felülkerekedni és ezáltal ne is várd az eredményeket.

Beszéljük meg, hol rontod el!

Ha van projekted melyet elküldesz és közösen átbeszéljük, tanulmányozzuk a projekted vagy ötleted, és ha jónak találjuk, akkor garantáljuk neked/nektek, hogy megjön a várva várt eredmény: sikeres leszel te is és céged is. Egyet mondhatok: ha ez a mi hibánkból nem teljesül – mert te mindent megteszel – akkor visszafizetjük az addig befektetett pénzed dupláját, de ha nem úgy állsz hozzá, ahogy mi azt elvárjuk, akkor jobb, ha bele sem kezdesz. Döntsd el! Rajtad áll vagy bukik, hogy vállalod-e velünk, profikkal a kemény, de gyümölcsöző munkát vagy álmodozol tovább, mert többre nem vagy képes. Legyen szemed előtt más nemzetek példája. Ha képes vagy saját magadon felülkerekedni, ha érzel magadban akkora kurázsit, ha tényleg, de tényleg nagyot akarsz alkotni, ha nem félsz magadtól, amikor elhiszed, hogy képes vagy rá! Akkor keress az alábbi elérhetőségeken: az összeállított anyagoddal.

Üdvözöl a Deallynetwork nevében:

John, Hans és Dezső

T:06706727004

T:06608307115

E-mail: sales@deallynetwork.com

Skype: gd.handels

UI: Felállni csak az tud, aki egyszer már elesett!!! Aki nem próbált meg felállni és járni, az nem is fog elesni!!!! Ha már elestél, de fel szeretnél állni, akkor keress meg, minden kötelezettség nélkül kijavítjuk, megmutatjuk, hogy hol kell igazítani a botladozásodon! A világ tele van pénzzel okos, és jó dolgokra csak arra vár, hogy te lehívd.

Hello Magyarok! Hello Magyarország!

Magyarosan mást okolni, mert ez a legegyszerűbb
1984-ben hagytam el Magyarországot, mert a Kádár rendszer tönkretette a vállalkozásaimat és mivel vállalkozó akartam lenni nem láttam más kiutat. 1987-ben már cégem volt Németországban. A rendszerváltás idején, 1991-től a német cégemmel alapítottam Magyarországon is céget. Cégeim a mai napig működnek a világ számos pontján, beleértve Kelet-Európát. Már akkor megállapítottam, hogy ennek a népnek és az összes kelet-európai népnek több nemzedék kell ahhoz, hogy változás legyen. Hiányzik a vállalkozói tapasztalat és a vállalkozói kultúra, és nagyon sok esetben a vállalkozói becsület. Sajnos meg kellett állapítanom, hogy ezek az emberek, mármint ti magyarok és most hagyjuk Kelet-Európa többi nemzetét. Bele nézhetnétek már a tükörbe! Míg Nyugat-Európában sikeresen működnek a vállalkozások és az alkalmazottak is tudják, mi a feladatuk, addig ti és az alkalmazottaitok sehol nem találjátok fel magatokat. (Talán nem a gyors meggazdagodáson kellene gondolkodni!) Nem tudtok helyt állni. Nincs kitartásotok. Az elmúlt évek folyamán azt tapasztaltam, hogy a magyar vállalkozások nagy része arra utazik, hogy hogyan tudja lehúzni a másikat, és ez látszik az országon és a vezetésén is. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez nem vezet eredményre. Az elmúlt 10 évben próbálunk a német társammal segíteni nektek. Mivel egy amerikai befektető cég európai képviselői vagyunk és egész Európában sok vállalkozásnak segítünk pénzt, befektetőket szerezni. El kell, hogy mondjuk, ilyen szar eredménnyel és ilyen rossz hozzáállással, mint a magyar vállalkozóké, még nem találkoztunk. Mutatok most 2 példát, német vállalkozásokból, de ez nem igazán mérvadó mert ők Európa legerősebb motorja és velük a közös munkánk során 10 fejlesztésből 9 eredményes. A szomszédos osztrákoknál  – talán ez az érdekesebb – 10 fejlesztésből 8-9 eredményes, ami azt jelenti, hogy eredményesen működnek a fejlesztések és áramlik a tőke. Úgy hiszem, Magyarország ide akar felzárkózni. Nézzük most Magyarországot: 6 éve vettük fel azok közé, akik fejleszteni szeretnék a vállalkozásukat. Ezidő alatt több mint 40 magyarországi vállalkozás kérte a segítségünket. Ebből a negyvenből talán azt mondhatom, hogy most kettővel nagy nehézségek árán célba érünk. De ha elmondom, hogy azt a kettőt is nekünk kell hajszolni, hogy legyenek eredményesek. Hát ez mondhatom kész katasztrófa. Azt látjuk és tapasztaljuk, hogy az elején nagy a lendület, de amikor produkálni kell, le kell tenni dolgokat az asztalra (és még csak nem is az anyagiakról beszélek), tehát meg kell mutatni, hogy mitől vagy te jobb és eredményesebb a másiknál, le kell tenni azt, amitől a befektetők pénztárcája kinyílik, akkor meg áll a tudomány. Nem hoztok semmi anyagot, amivel haladni lehet, nem támasztjátok alá a profizmusotokat vagy nem rendelkeztek profi csapattal, és ezáltal nem teljesítitek a kéréseinket (pl építési engedély vagy bemutatkozó videó, termék, projekt cash-flow). Ezen a ponton megáll a tudományotok. Pedig igazából még csak nem is nektek kell elkészíteni a projektet és a cash-flow-t, mert ezt mi megtesszük helyettetek. Nektek csak a kérdéseinkre kellene tudni válaszolni, de kiderül, hogy ti semmiben nem vagytok partnerek, nem vagytok felkészültek, nem értetek ahhoz, amivel foglalkoztok csak a pénz lebeg a szemetek előtt. Azt bátran mondhatom, hogy még más kelet-európaiaktól is messze elmaradtok. Azt hiszem, ti egy olyan nemzet vagytok, akik a semmiből akartok fellegvárat építeni, vagyis készen kapni. Többször beszéltem már másokkal (nem magyarokkal) erről és senki nem érti, hogy miért van ez így. Egy olyan okos nép mint a magyar nem juthatna ide, de még is ide jut és feltételezem, hogy ennek kettő oka van. De a legfőbb oka az, hogy túl okosnak hiszitek magatokat nem fogadtok el semmit, de ennek ellenére sem vagytok felkészültek. Nem ismeritek a saját lehetőségeiteket, a saját piacotokat. Kérdem én: mikor nőtök fel a feladathoz? Mikor tanuljátok meg azt, hogy nem csak elvárni és követelőzni kell, hanem végre fel kell nőni a feladathoz is? Ha azt mondom csapnivaló a teljesítményetek, akkor, megsértődtök ahelyett, hogy bizonyítani akarnátok, és azt mondanátok, hogy azért is végig csinálom, megmutatom, hogy ki  vagyok és hogy kitartok. Mert valóban akarom azt a céget, valóban meg akarom mutatni a világnak, hogy ki vagyok. De nem. Ti magyarok nem így álltok hozzá, ti mindannyian vagy majdnem mindannyian megfutamodtok a kihívástól, feladjátok, pedig ha nem adnátok fel, akkor nektek is teremne babér. Azt látom egyszerűbb nektek másra mutogatni, ha nem haladnak a dolgok mind tenni érte.
Ady Endre: Menjünk vissza Ázsiába:
„Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlé zsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.
Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…
Ady Endre”
De amit garantálunk neked/nektek (azaz ha van egy jó ötleted vagy projekted és van erőd és kitartásod végig csinálni velünk és teljesíted az elvárásainkat a követelményeinket), akkor megjön a várva várt eredmény sikeres leszel te is és céged is. Egyet mondhatok: ha ez nem teljesül, akkor visszafizetjük az addig befektetett pénzed dupláját, de ha nem úgy állsz hozzá, ahogy mi azt elvárjuk, akkor jobb, ha bele sem kezdesz. Döntsd el! Rajtad áll vagy bukik, hogy vállalod-e velünk, profikkal a kemény, de gyümölcsöző munkát vagy álmodozol tovább, mert többre nem vagy képes.
Üdvözöll a Deallynetwork nevében:
John és Dezső
 
Ha képes saját magadon felülkerekedni, ha érzel magadban akkora kurázsit, ha tényleg, de tényleg nagyot akarsz alkotni, ha nem félsz magadtól, amikor elhiszed, hogy képes vagy rá! Akkor keress az alábbi elérhetőségeken:
 
T:06706727004
T:06608307115
E-mail: sales@deallynetwork.com
Skype: gd.handels
UI: Felállni csak az tud, aki egyszer már elesett!!! Aki nem próbált meg felállni és járni, az nem is fog elesni!!!! Ha már elestél, de fel szeretnél állni, akkor keress meg, minden kötelezettség nélkül kijavítjuk, megmutatjuk, hogy hol kell igazítani a botladozásodon!

Miért érdemes használni az e-mail marketinget?

Miért érdemes használni az e-mail marketinget?

A napi e-mail marketing három oka:
Korlátozott résztvevők száma:
Regisztráljon most INGYEN!
/h2>

A kívánt találkozó
Ha kérdése a webinarról?
Hívjon minket: (70) 672 70 04
(Hétfőtől péntekig, 9:00 – 17:00,)

  1. A látogatók legmegbízhatóbb forrása

A 2008-as választási kampány során Barack Obama csapata e-mailt küldött mintegy 2 millió címzettnek, válaszul a republikánus Sarah Palin beszédére. Ez az e-mail 10 millió dollárt hozott Barack Obama-nak az adományokból. Több mint 130 000 ember adományozott!
Más látogatói forrással nem tudott Obama ilyen rövid idő alatt ekkora közönséget és támogatást elérni, és arra késztetni a címzetteket, hogy cselekedjenek. A megszólító e-mail marketing nemcsak a világ legerősebb embereinek, hanem a vállalatoknak is nagyon jól működik. Vegyen részt a webinariumon és utána használja a tapasztalatainkat és fogadja a látogatókat! A Deallynetwork most a 10 éves tapasztalatát adja át Önnek

  1. A reklám leghatékonyabb formája

Fontos tudni, hogy sok értékesítés, csak sok látogatóval lehetséges.
A tudományos kutatásaink másokkal karöltve egyértelműen azt mutatják, hogy az e-mail marketing a legjobb eredményeket hozza minden más marketing eszközökkel összehasonlítva.
Az e-mail marketing konverziós aránya 65 százalékkal magasabb, mint a keresőmotorok marketingének konverziós aránya, és a közösségi média marketing konverziós arányának több mint négyszerese.

A reklám egyéb formáit is elnyomja, sápadttá teszi.
Magas konverziós aránya miatt az e-mail marketingből származó beruházások megtérülése is a legmagasabb. Ez majdnem kétszer olyan magas, mint a keresőmotorok marketingjében.
Az e-mail marketing a hirdetések legjövedelmezőbb formája!

Hatalmas eredményeket érünk el a te cégednél is.
Ezért a legismertebb és leggyorsabban növekvő internetes cégek – különösen az Amazon, a Facebook és a Groupon – teljes mértékben elkötelezettek a napi e-mail marketing mellett. E társaságok leírhatatlan sikere teljesen elképzelhetetlen lenne ezen eszköz nélkül.
Regisztráljon ingyen a webinarunkra, és tudja meg, hogyan növelheti értékesítését – akárcsak az Amazon és az ügyfeleink – napi e-mail marketinggel!

  1. Soha többé nem vásárol ügyfelet

Minden nap több ezer ember keresi az interneten a te termékeid és szolgáltatásaid, egyértelmű vásárlási szándékkal. Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan építhet bizalmi kapcsolatot vevőivel teljesen automatizált módon. Ha módszertanunkat használja, akkor nem kell többé befektetőket keresni termékeinek szolgáltatásának. A sok befektető hajlandó lesz befektetni beruházásodba vagy vásárolni termékeid, és aktív beavatkozás nélkül megvásárolja előre  termékeid vagy szolgáltatásaid és egyúttal a termékeid szolgáltatásaid nagykövete lesz.
Iratkozz fel webináriumunkra és ezután garantált, hogy soha nem kell újra tisztítani az ajtókilincset. A címke alapú e-mail marketing által kínált automatizálás sok időt takarít meg neked. Ezután a szabadidődet azokkal az emberekkel töltheted, akikkel igazán szeretnéd.
Mi történik e képzés vége után?
A Deallynetwork küldetése az, hogy segítsen, hogy végre megtedd azt, amit szeretnél. Annak érdekében, hogy végre tudd hajtani azt, amiért elkötelezted magad és megalapítottad a céged, a Deallynetwork  vállalja, hogy ezen információn felül  rendszeresen hasznos információkat küld a következő témákról, még az oktatás befejezése után is:
új Deallynetwork termékfrissítések, Deallynetwork és más kapcsolódó termékek alkalmazása, vállalkozói készség, személyes fejlődés, siker, marketing, értékesítés, időgazdálkodás, digitalizálás, automatizálás, adatvédelem, különös tekintettel az induló vállalkozásokra és a társaságok alapítására, a kapcsolódó és összehasonlítható témákra, Szemináriumok és webinarok a Deallynetwork-től, harmadik felek szemináriumai és webináriumai, ajánlások a megfelelő harmadik féltől származó termékek számára
A képzésre regisztrálva elfogadod ezt az információs szerződést. Bármikor leiratkozhatsz erről az exkluzív információról, egy kattintson a leiratkozás linkre, amelyet az egyes e-maileink végén találsz. Ez után megszűnik a kapcsolatod automatikusan.
Webináriumaink nagyon népszerűek.
Regisztrálj ingyenesen, kellő időben, hogy a webináriumról ne maradj le!
A kívánt találkozó
/h2>

A jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozza

A jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozza
Blogolni, blogolni, blogolni. Blogolni, hogy bizonyítsd a szakértelmedet, blogolni, hogy márkatudatosságot növelj, blogolni, hogy a tiéd legyen a tartalom, amit megosztanak a potenciális ügyfeleid. Blogolni! kiáltja Kiáltja kiabálja üvölti minden szaktekintély a hét szinte minden napján. És be kell ismerünk, igazuk van. De hogy nemcsak a mi blogunk esetében érdemes hinni nekik a szaktekintélyeknek, hanem a tiéd (a te blogod esetében, de esetleg még nem is létező blogod) esetében is.
És főleg: hogyan is kezdj blogolni?
Most jöttél rá életed legkiválóbb ötletére? Ezt biztosan mindenki meg fogja venni? Már lejátszottad az ötleted magad előtt? És mit láttál? Mit tapasztaltál? – Nemcsak a barátaid, hanem a jövőbeli ügyfeleid is bőszen bólogatnak rá? Attól tartok, ez egyelőre még nem ad semmire garanciát. Nem fognak tolakodni az ajtódnál és sorban állni azért, mert te és a barátaid azt hiszitek, hogy nagyon jó ötlettel áltál elő és ettől a világ térdre esik előtted, vagy esetleg már van kész tesztelt terméked, illetve meg van szolgáltatásod első verziója. De ezen minden esetben tudsz segíteni.
A blogolás ma már talán nem a legmodernebb módja az üzenetek célcsoportod eléréséhez, azonban kiváló módja a közösségépítésnek, de a terméked, illetve saját márkád építéséhez – és a direkt eladásösztönzésben is hasznodra lehet. Amennyiben nem vagy elég bátor élőben, facebookon youtube-on szerepelni, akkor ennek a legjobb módja a blogolás terméked felfuttatásához. Röviden, a blogod első sorban: valahogyan kötődjön a termékhez, illetve szolgáltatáshoz, amit értékesíteni szeretnél.
Mikor kezdj hozzá?
Bármilyen helyzetben is vagy a terméked vagy szolgáltatásod fejlesztésében, a válasz: MOST.
Tapasztalatomból kiindulva mondom neked, és el is mesélek egy sztorit, hogy alátámasszam a feltett kérdésemre adott válaszomat.
26 éve fogalmazódott meg bennem életem (egyik) nagy célja: egy általam megálmodott és kikísérletezett termék (a gyermekeim óvodások voltak és nagyon hadilábon álltak az óvodák udvari játszó szerekkel (azaz köztéri játszóterekkel)) létrehozása és működtetése. Kemény kutatásba kezdtem ez ügyben, mivel nem hagyott nyugodni az a tény, hogy az óvodák, iskolák és az önkormányzatok által üzemeltetett közterületek ilyen gyengén felszereltek. Volt, hogy valahogy elmaradt, de aztán  előjött újra és újra az ötlet – leggyakrabban persze akkor, amikor a családommal otthon voltam és noha ott volt a nagy kert, de a gyerekek nem találták fel magukat. Aztán jött az isteni szikra, és “Na, elég a semmittevésből, el kell kezdenem ezt építeni”. Egy, a négy gyermekemmel végigjátszott kemény nap után a fél éjszakakát tervezéssel töltöttem, reggel pedig kipattantam az ágyból és már el is merültem a játékok elkészítésében. (Itt kezdtem)
Lásd: A jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozza
A jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozzaA jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozza
Majd a siker után elkezdtem a vállalkozásom felépítését sok-sok reklámmal: anno postai úton írtam mindenkinek napi 400-500  levelet küldtem ki, (ez volt abban az időben a blogrendszer őse) minden óvodának, iskolának és önkormányzatnak, noha még csak egy prototípus volt kész. De én már elkezdtem építeni a jövőt. Mire megjöttek az első megrendelések már mindenre felkészültem. És láss csodát, sikert sikerre halmoztam. A munka pedig meghozta az eredményt.

Itt volt az első megrendeléseim egyike

A pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a Mikulás hozza

Itt van a folytatás

A jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozza

.
 A pénz a vállalkozásodnak nem a postástól jön és nem is a Mikulás hozzaA pénz a vállalkozásodnak nem a postástól jön és nem is a Mikulás hozza
Majd miután megismerkedtem 2012-ben egy amerikai céggel és a segítségükkel sikerült megerősíteni anyagilag a cégem, és 2014-ben rajtuk keresztül, az elsők között voltam jöttek az üzleti angyalok és nagyobbnál nagyobb cégek adták cégemnek a pénzüket, beletették a bizalmukat és a pénzüket. De ehhez a célhoz az amerikaiakkal közösen készítettünk egy ütős projektet és egy nem akármilyen cash-flow-t. Természetesen ezt mind angolul. Ehhez az én angol tudásom kevésnek bizonyult. Elvesztem a számok és a projekt bűvkörében. Őszintén megmondom, hogy ez egyedül nem sikerült volna.  Ezáltal nyílt meg előttem a világ. Most már a világ számtalan pontjára szállítunk játszótereket, és angol és amerikai piacra elkészítettük egy nekik megfelelő prototipust is.

Itt láthatod

A pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a Mikulás hozza A pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a Mikulás hozzaA pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a Mikulás hozza
Itt láthatsz izelítőt mind a magyarországi, romániai, horvátországi, osztrák, német, francia és Angliában telepített játszótereimről, sőt tovább megyek, mert már az USA-ban is gyártunk és telepítünk játszótereket az amerikai céggel közösen.
Ha szeretnél vagy vagy ha szükséged van segítségre, akkor jelezd, felém örömmel osztom meg tudásom-tapasztalatom és minden kérdésedre szívesen válaszolok.
Látod? Ilyen egyszerű volt. Soha sem lehet elég korán hamar elkezdeni és a saját közösségedet építeni. Ma meg már ez sokkal egyszerűbb!- az internet a szociális média világában. Lehet, hogy még csak a terméked a fejedben van, de már most el kell kezdened blogot írni, pedig az első ügyfeledet lehet, hogy csak egy év múlva találod meg. De ki tudja, lehet, hogy addigra már ötezren fognak követni és nem fogsz szenvedni az ügyfélszerzéssel, hanem már ott toporognak, tolonganak és várják az ügyfelek az üzleti angyalok vagy akár magán támogatók, hogy mivel rukkolsz elő.
A jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozza
Hogyan fogj hozzá?
Tedd félre az aggályaidat! Igen, ez a válasz a hogyanra. Ne ijedj meg, ha csak harmincan olvassák a posztjaidat. Tanulj a hibáidból, kérj visszajelzéseket! Tudom és állítom, hogy ha őszinte vagy az olvasóidhoz – és persze ha jól körbeírod, és ha olvasóid számára érdekes témákról írsz és beszélsz, akkor az elkövetkező számaid növekedni fognak. Like-olnak a közösségi médiában, megosztják a cikkedet, élőben újságolják el barátaiknak, stb. Következésképp, ha ügyes vagy, illetve fejlődsz a tartalomgenerálásban is, szemmel látható növekedést fogsz elérni.
Mégis, konkrétan, akkor hogyan kezdjek hozzá? kérdezed dühösen, miközben nem találsz korrekt választ a fenti bekezdésben. Két verziót is megmutatok neked.
Első eset:
Értesz a weboldalszerkesztéshez. Semmi sem gátol abban (az idődön kívül), hogy pillanatok alatt összedobj egy blogsablonos oldalt, és már írhatod is az első posztod a termékedről. Az indulásnál elég az ötlet, lásd az én szitumat: cég sem kell hozzá, csak egy jó ötlet és egy blogos weboldal. Ha megvan az ötlet és segítség kell, keress bátran! Segítek az elindulásodban a blogírásodban és bármiben. Keress bátran! (Ismered a mondást: néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ezt tartsd mindig szem előtt!) Kérni nem szégyen, én pedig boldogan segítek a célod elérésében.
Előnye: végtelen szabadság a dizájnod megjelenítéséhez és  mindez  a saját weboldaladon jelenik meg.
Hátránya: senki nem fog tudni róla, addig amíg be nem reklámozod más médiafelületekről. Emellett idő, ameddig elkészíted hozzá a weboldalkeretet, legalább annyira, hogy kellemesen olvasható legyen a blog.
Második eset:
Lusta vagy, vagy nem értesz annyira a weboldalszerkesztéshez, vagy nincs időd rá. Ez esetben ajánlom a Deallynetwork-öt, és ők elkészítik neked. Megpróbálhatod egyénileg a wix.com felületét. Hajdanán én is ott kezdtem. Klasszul működik, és egyszerű kezelni. Ezzel szinte le is fedtem az előnyeit. Továbbiakban:
A  jó ötletekért nem kell a szomszédba menni, avagy járj nyitott szemmel a pénz a vállalkozásodnak nem a postán jön és nem is a nyuszi hozza
Előnye: a LEGFONTOSABB egy jó SEO, de reklámozhatod az oldalad a facen vagy az istraggam-on is.
Akár így, akár úgy, de ha megvan a biznisz ötleted, most azonnal kezdd el a blogolást!
Én pedig legközelebb a blogírás gyakorlati rejtelmeibe foglak bevezetni. Addig is olvasgasd oldalunkon a többi érdekes cikket:
Íratkozz fel a tanfolyamomra ahol mindenre felkészítelek minden titkot elárulok, hogy hogyan jutsz el az üzleti anygyalokhoz.
További kérdésed van? Hívj vagy írj vagy add meg telefonszámod és vissza hivlak.

Üdvözlettel
Gelniczki
+36 70 6727004
+43 660 8307115
skype: Deallynetwork

Hogyan jut cégem HITELHEZ gyorsan és egyszerüen

Hogyan jut cégem HITELHEZ gyorsan és egyszerüen

Segítünk mindenben, ami ahhoz kell, hogy sikeresebb legyen vállalkozásod. Adminisztrációtól a marketingen át mindenben állunk rendelkezésedre.
Mit kaphatsz a szolgáltatásunktól?
​Profi képviseletet nyugat Európában és Amerikában
Elkészítjük, projekted angol nyelven
Teljes körű támogatást
Támogatást szerzünk már 100.000 dollártól.
Neked csak azt kell csinálnod vállalkozásodban, amihez értesz, minden mást elvégzünk mi.
Így több szabadidőt kapsz
Ha csak ezek közül egy is érdekel, keress minket!
Általános virtuális asszisztens szolgáltatás, székhely szolgáltatás.
Neked csak azt kell csinálnod vállalkozásodban, amihez értesz, minden mást elvégzünk mi.
Tudtad, hogy nem elég profinak lenni? Annak is kell látszani!!!!
Pontosan ez az amiben 10 éves múltunkkal tudunk segíteni 😉
Kérj ajánlatot! Mit veszíthetsz?
Továbbá:
Hogyan jut cégem HITELHEZ gyorsan és egyszerüen
Mert a cégemnek pénzre van szüksége, és a bankok nem igazán adnak és a tőkés kapitalisták is inkább elutasító választ adnak, de amennyiben rendelkezel olyan amerikai céggel, amelynek cégnek részvényei is vannak, akkor már a kapitalisták is hajlandók támogatni a céged. Ezen kívül számos pozitív hozadéka van a Deallynetwork-kel a közös munkának, mint pl.: a „márka nagykövetek” hatalmas adatbázisát kaphatod meg, akik a cégednek és a márkádnak hírét fogják vinni a vevőkhöz és a befektetőkhöz és ez által még pénzhez is gyorsabban jutsz, mint bárhol másutt.
Mi lesz, ha ellopják az ötletemet?
Amig nem finanszírozott az ötlet elorozása és lemásolása igen ritka. Tehát akár a cégedet vagy ötletedet online közzé teszed, akár pénzt gyűjtesz, annak mindig meglesz a kockázata, hogy valaki ellopja az ötleted erre nincs megoldás. Akkor sem ha levédeted mert a mai világban egy kis módosítással már el is vesztetted a patentot. De van egy  jó lehetőség.  A Deallynetwork a Nemzetközi kereskedelmi kamara által készült titoktartási szerződést köt veled és a szakmai anyagot csak olyan befektetőknek továbbítja akikkel ilyen titoktartási szerződése van.
​Segíteni tudunk mindenben, ami ahhoz kell, hogy sikeresebb legyen vállalkozásod. Adminisztrációtól a marketingen át, mindenben állunk rendelkezésedre.
Ha
Vannak jó találmányaid és nincs rá fedezeted, hogy megvalósítsd? Ebben tudunk mi segíteni. Mi megtudjuk szerezni a tőkét  amerikai és nyugat-európai  nagy befektető hálózatunkon és nagy nemzetközi bankokon keresztül minden olyan befektetőnek, akikért kezességet vállalunk eljuttatjuk a  találmányodat olyan befektetőkhőz akik segítségével a jó ötletek találmányok az emberiség birtokába kerülhetnek és ezzel a találmánnyal az emberiséget szolgálhatja. Amennyiben érdekel ez a csodálatos lehetőség, akkor töltsd ki a lenti formulát és mi vissza hívvunk. Mi minden Start-up  cégnek és minden feltalálónak, aki nálunk regisztrál, segítünk álmai megvalósításában és egyengetjük az útját.
Tudtad, hogy nem elég profinak lenni? Annak is kell látszani?
Mi ebben is segítünk
Pontosan ez az amiben 10 éves múltunkkal tudunk segíteni ;
Kérj ajánlatot! Mit veszíthetsz?
Deallynetwork menedzsment:  mi elkötelezettek vagyunk, hogy a vállalkozásod sikerre vigyük:
​ Hogyan jutok HITELHEZ a Deallynetwork-kel
Segítünk a know-how-ban és gyakorlati koncepciókban.
Segítünk a költségeid optimalizálásában, pl: offshore cég alapításban és elintézzük az amerikai adószámot a cégednek.
Támogatókat biztosítunk befektetői hálózatunkon keresztül a találmányodhoz, átalakítjuk projekted lefordítjuk amerikai angolra.
Összeállítjuk úgy videó anyagod, ahogy azt elvárják Amerikában; amerikai narrátort alkalmazunk a videódban,
Weboldalad hozzáigazítjuk projekttedhez és angolra fordítjuk;
valamint az egész világban cégednek teret biztosítunk.
Ha nem rendelkezel ezekkel az anyagokkal, akkor ezt mind elkészítjük
Ha kell, intézkedéseket hozunk és átformáljuk a céged a további sikereid érdekében.
A Deallynetwork menedzsment és tanácsadás az  rendelkezésedre áll amerikai, angol, ausztrál, osztrák, német, ázsiai képviseletekkel, finanszírozási és minden pénzügyi, jogi és audit kérdésekben.
Azáltal, hogy szoros interdiszciplináris együttműködés van nemzetközi befektetőkkel, könyvvizsgálókkal, nemzetközi adótanácsadókkal, ügyvédekkel és újságokkal sajtótájékoztatók céljából, akikkel együtt dolgozunk, így jó komplex feladatok megoldásokat kapsz egy kézből – és ez nélkülözhetetlen előnyt jelent neked a jövőben. A pénzszerzés az egy dolog, a piac és a pénz megtartása egy másik dolog. Ebben is segítünk: bevezetünk több nagyszerű piacra Nyugat-Európában és az USÁ-ban.
Mi egy tanácsadó és befektetésekkel foglalkozó cég vagyunk olyan kis- és középvállalkozásoknak, akik tele vannak célokkal és lelkesedéssel, és nem félnek a kihívásoktól.
Sokéves tapasztalattal kínálunk teljes körű támogatást az üzleti világban.
 
Lehetőségek, amivel felgyorsítjuk, gyorsabban találunk neked befektetőket a befektetői piacon.
Hogyan jut cégem HITELHEZ gyorsan és egyszerüen
Ha te  megalapítod velünk a céged az USA-ban, akkor egy olyan céget alapítunk neked, mely részvényekkel rendelkezik és ezáltal a befektetői bizalom 1.000% növekszik. A részvényeknek kettő típusa van: az egyik az  “A” részvény – ezt ha értékesíted, akkor a vevő cégtulajdonos is lesz és beleszólási joggal bír a céged életébe. A másik a “B” részvény, melyet bejelentünk és megszerezzük az engedélyeket az amerikai részvény felügyelőségtől, mi ezt értékesítjük a befektetők felé mert ezzel a részvény csomaggal nem válik tulajdonossá és nem is szólhat bele a céged ügyeibe. Nyereség fejében vásárolja meg a  részvényeid.
Mit kapsz a cégedért
1) Részvényeket és részvény értékesítési engedélyeket.
2) Kapsz egy angolra forditott projektet a befektetők elvárásához igazítva.
3) Kapsz több neves amerikai sajtóban reklám helyet és sajtó tájékoztatót a részvény értékesítés napján.
Hova kerül az anyagod.
1) Több mint 400.000 Profi befektetőhöz
2) Több millió magánbefektetőhöz. A magán befektetőknek befektetéseiért elég egy kis ajándék vagy elő értékesítés és ezeket nem is kell vissza fizetni ez elérheti az akár egymillió dollárt is ez ajándék. (1 millió dollár támogatás alatt még céget sem kell alapítanod az USA-ban)
Mit várunk el tőled
1) Kész projektet
2) Kész Cash-Flow-t
3) Kitartást, szaktudást.
4) Napra kész szakmai felkészültséget.
5) Elég vágyat a cél eléréséért.
6) Elhivatottságot.
Miben segítünk céljaid eléréséhez:
Javaslatot teszünk angol cégnévre
Domain név megszerzésében
Bankszámla nyitásban
Alapítóokirat elkészítésében
Projekted javításában
Blog írásban.
Videó elkészítésében
Weboldal elkészítésében 3 nyelven magyar angol német
A munkadíjunk
A munkánkért 20% a jutalék melyet a megkapott pénz után kell fizetni.
Hogyan jut cégem HITELHEZ gyorsan és egyszerüen
Mit kapsz 20%- ért
A befektetések levezetését angol nyelvű kommunikációt, fordítást angolról magyarra és fordítva. Az összes befektető kiértesítését. Sajtóanyagok elkészítését blogok, videó angolra fordítása angol narrátor biztosítása videóhoz melyeket rendszerességgel küldeni kell a befektetőknek.
Sajtótájékoztatót.
Levelezések fordítását.
Szerződések fordításait, tanácsadást.
​Nem tartalmazza
A Deallynetwork csak segít neked, de nem dönt semmiben helyetted.
Nem köt szerződést a nevedben.
Nem ír alá szerződést a nevedben.
A megszerzett pénzeidet sem kezeli az a te számládra kerül.
Hogyan jut cégem HITELHEZ gyorsan és egyszerüen
Tizenkét lépés a sikeres befektetési célú finanszírozási kampányhoz
1. Legyen meglévő terméked vagy szolgáltatásod (MVP), amit fejleszteni akarsz, vagy jelentős közönséged és nagyon értsen a csapatod ahhoz, amit meg akartok valósítani.
2. Ha az üzleti modelled B2C, ha ismert vagy a piacon, akkor várhatóan egyszerűbb lesz a dolgod; de 90-120 nap felkészüléssel akkor is számolj. De a B2B vállalkozások is tudnak sikeresen részvénycélú kampányt indítani. (a kampány ideje fix 30 nap)
3. Keress az ötletedhez hasonló cégeket, kampányokat, nézd meg, mi volt azokban szimpatikus, releváns. (ezekből is a szoftveren találsz segítséget, ha sikerült megvenni a használati jogát)
4. Azt is gondold végig, hogy kaptál e már kisebb-nagyobb összegekre befektetési vagy finanszírozási ajánlatot, vagy épp kik és miért utasítottak el.
5. Keress meg minket, és Te is nézd meg a szoftveren a lehetséges üzletfejlesztési és jogi mentorokat, illetve te is hozhatsz olyan mentort, aki segít a befektetési anyagok összeállításában és így az árazás megállapításában, azaz segít megállapítani a reális tőkecélt és az annak fejében kínált üzletrészt. A Deallynetwork mentorcsapata az induló cégeknek is megfizethető startup árazással támogatja a folyamatot.
6. Gondold végig, hogy a (szoftveren, aminek a jogát megvetted, vagy ha még nem akkor éppen itt az ideje) meglévő közösségi média-táborod mennyire tudod aktivizálni, mennyire vennének részt a vállalkozásod sikerre vitelében, ha már a követőid /felhasználóid/vevőid. (Blogokkal mail-okkal tudod a leg hatásosabban bevonni őket)
7. Lehet a finanszírozásban szerzett tőke az első, de a többedik befektetői köröd is. Ha van már befektetőd, akkor az egyetértésére szükséged lesz a finanszírozási kampányhoz is. Ha van már befektetői anyagod (deck, one pager, üzleti terv) akkor gyorsan tudunk haladni, de ezek elkészítésében is segítünk. 5 évre szóló üzleti tervet fogunk készíteni és validálni.
8. A Deallynetwork csapata a kampány indíthatóságáról, a jogi feltételekről – amihez az új törvény értelmében 2020-tól Rt alapítására, vagy a meglévő átalakítására lesz szükség. Néhány napon belül visszajelzünk, és egyúttal ajánlunk egy-egy mentort is a felkészüléshez, valamint tájékoztatunk a várható költségekről. A kampányindítás folyamatát és a költségeket a szerződési megállapodás részletezi. (kérd a szerződést.)
• a szükséges cégjogi lépésektől függően a kampányindítás költsége változó lesz,
• ezen felül a videokészítés költségével kell számolnod (ami a Deallynetwork partnereivel megoldható).
Az itt felsoroltak nem kötelező, de erősen ajánlott elemek
• az üzletfejlesztési mentor kézben tartja a kampány előkészítést, szakszerűen segíti a befektetési dokumentáció előkészítését, és ha nem bírsz, a szoftverrel egyedül segít a te befektetőidet célirányosan megtalálni. A szoftverrel készült anyag a Kampánygazda üzletfejlesztését a kampánytól függetlenül segíti. Költsége jellemzően sikerdíj).
• Ezen kívül (szerény) online és offline kommunikációs költségekkel érdemes még számolni.
9. A kampány előkészítést projektszerűen, előre egyeztetett határidők betartásával érdemes elkezdeni. (minden határidő csúszás emeli a költségeket) Ahogy elkészülnek a befektetési anyagok, azokat a Deallynetwork értékeli (scoring), sőt ajánl vezető befektetőket. Az az angyal vagy intézményi befektető lesz a vezető befektető, a (szoftveren ezt is megtalálod) akivel viszonylag rövid időn belül megegyeztek az indikatív befektetési feltételekben.(A kampány nyelvezete angol és német jobb esetben mind kettő.) E folyamatban a mentor, a Deallynetwork és a jogászai is részt vesznek. (A befektetők többlépcsős ellenőrzésen esnek át és SEC javaslatát élvezik) A vezető befektető nem kötelező elem, de nagyon nagymértékben segítti a Kampány sikerességét és a vállalkozásod jövőbeli sikerességét.
10. A Kampányt az elkészült befektetési anyagok (one pager, deck, részletes leírás, video, befektetési feltételek) feltöltésével és megfelelő kommunikációs időzítéssel lehet indítani. Utóbbi a közösségi médiabeli, (a szoftver tartalmazza) online kommunikációt, a nyilvános személyes bemutatkozás (pitchek) megszervezését, és a személyes befektetői megbeszélések (ez lehet személyes találkozó vagy video konferencia) kezdeményezését jelenti. (jobb esetben, ha jó a bemutatkozó video, akkor ezek elkerülhetőek) Minél aktívabb az előkészítés, annál nagyobb a siker esélye.(szív és lélek nélkül belese vágj, mert az egyenlő a bukással)
11. A Kampány alatt folyamatos a kommunikáció, a Kampány fórumán feltett kérdésekre azonnal naprakészen válaszolni kell, és az új hírekkel a Kampány dokumentációt (blog) frissíteni érdemes. A nemzetközi gyakorlat az, hogy a Kampány akkor sikeres, ha a keresett tőke egy kisebb része a vezető befektetővel együtt számítva az első napokban megtörténik, beérkezik. A tőke igénynél a túl jegyzést engedélyeztetni kell. (trükk: az első befektetést aminek meg kell történni az első kettő napban az Ön által egy megbízható személy mind ajándékozó teszi meg és ezzel így gyorsabban megindul a befektetés.) A sajtótájékoztató az első nap indul, ezért a kampányok alatt folyamatosan nőhet a kívülről jövő befektetők, regisztrálók száma, így a kampányok felpörgése gyorsabb lesz. A Kampány Utolsó Napja vagy az előre meghirdetett dátum, vagy az a nap, amikor a Kampány eléri a Maximális Tőkecélt. Ezután történik meg a tőkeemelés, az új részvények kibocsátása. Ha sikertelen a kampány, azaz nem éri el a Minimális Tőkecélt, akkor a tanulságok levonása mellett az újraindítás esélyeit is áttekintjük. A Deallynetwork minden lépésben segíti a Kampánygazdát.
12. A Kampányban jelzett időközönként tájékoztasd a Befektetőket az eredményekről, mérföldkövek eléréséről, és válaszolj a kérdéseikre. Ez az alapja a bizalom megtartásának, és a későbbi tőkebevonás sikerességének.
A projekted itt tudod feltölteni kattints ide
Ha további kérdésed van keress minket

--
Üdvözlettel
Gelniczki
Deallynetwork
+36 70 6727004
+43 660 8307115
skype: Deallynetwork

Mutasd be a projekted a világnak és az üzleti angyalok özönlenek hozzád.

Mutasd be a projekted a világnak és az üzleti angyalok özönlenek hozzád.

Mutasd be a projekted a világnak és az üzleti angyalok özönlenek hozzád.

Összekapcsolunk a világ nagy befektetőivel; neked csak egy jó projekttel kell rendelkezned.
Befektetőt keresel? Töltsd fel erre az oldalra (https://deallynetwork.net/hu/toltsd-fel-a-projekted/) magyarul és angolul a kész cash-flow-dat és videódat (max 1,5 perc bemutatkozás), mi átellenőrizzük, és ha jó, kiközvetítjük befektetőinknek. Ha nem megfelelő a projekted, visszaküldjük javításra a módosítások konkrét megjelölésével, és ha kijavítottad az elvártak szerint, akkor a megfelelően kijavított anyagod kiközvetítjük. Mindaddig javíthatod projekted, amíg minden sarkalatos pontja a projektednek nem kap zöld utat. Természetesen, ha kettő nyelven töltöd fel, akkor mind kettő nyelven zöld utat kell kapnia. A legeredményesebb az, ha az anyanyelveden is és angolul is feltöltöd a sikered érdekében. A szerk.(angol nyelvterületen előbb találunk befektetőt.)
Az általad készült angol nyelvű anyagokért felelősséget nem vállalunk.

Ha kérdésed van: sales@deallynetwork.net vagy  ha beszélni szeretnél velünk Tel: +36706727004 vagy +436608307215

Mindenképpen töltsd fel a projekted vagy keress meg! Mert egy biztos!!! Találunk neked is – mint eddig mindenkinek – valami jó megoldást.

Mutasd be a projekted a világnak és az üzleti angyalok özönlenek hozzád.

Tizenkét lépés a sikeres befektetési célú finanszírozási kampányhoz

1. Legyen meglévő terméked vagy szolgáltatásod (MVP), amit fejleszteni akarsz, vagy jelentős közönséged és nagyon értsen a csapatod ahhoz, amit meg akartok valósítani.
2. Ha az üzleti modelled B2C, ha ismert vagy a piacon, akkor várhatóan egyszerűbb lesz a dolgod; de 90-120 nap felkészüléssel akkor is számolj. De a B2B vállalkozások is tudnak sikeresen részvénycélú kampányt indítani. (a kampány ideje fix 30 nap)
3. Keress az ötletedhez hasonló cégeket, kampányokat, nézd meg, mi volt azokban szimpatikus, releváns. (ezekből is a szoftveren találsz segítséget, ha sikerült megvenni a használati jogát)
4. Azt is gondold végig, hogy kaptál e már kisebb-nagyobb összegekre befektetési vagy finanszírozási ajánlatot, vagy épp kik és miért utasítottak el.
5. Keress meg minket, és Te is nézd meg a szoftveren a lehetséges üzletfejlesztési és jogi mentorokat, illetve te is hozhatsz olyan mentort, aki segít a befektetési anyagok összeállításában és így az árazás megállapításában, azaz segít megállapítani a reális tőkecélt és az annak fejében kínált üzletrészt. A Deallynetwork mentorcsapata az induló cégeknek is megfizethető startup árazással támogatja a folyamatot.
6. Gondold végig, hogy a (szoftveren, aminek a jogát megvetted, vagy ha még nem akkor éppen itt az ideje) meglévő közösségi média-táborod mennyire tudod aktivizálni, mennyire vennének részt a vállalkozásod sikerre vitelében, ha már a követőid /felhasználóid/vevőid. (Blogokkal mail-okkal tudod a leg hatásosabban bevonni őket)
7. Lehet a finanszírozásban szerzett tőke az első, de a többedik befektetői köröd is. Ha van már befektetőd, akkor az egyetértésére szükséged lesz a finanszírozási kampányhoz is. Ha van már befektetői anyagod (deck, one pager, üzleti terv) akkor gyorsan tudunk haladni, de ezek elkészítésében is segítünk. 5 évre szóló üzleti tervet fogunk készíteni és validálni.
8. A Deallynetwork csapata a kampány indíthatóságáról, a jogi feltételekről – amihez az új törvény értelmében 2020-tól Rt alapítására, vagy a meglévő átalakítására lesz szükség. Néhány napon belül visszajelzünk, és egyúttal ajánlunk egy-egy mentort is a felkészüléshez, valamint tájékoztatunk a várható költségekről. A kampányindítás folyamatát és a költségeket a szerződési megállapodás részletezi. (kérd a szerződést.)
• a szükséges cégjogi lépésektől függően a kampányindítás költsége változó lesz,
• ezen felül a videokészítés költségével kell számolnod (ami a Deallynetwork partnereivel megoldható).
Az itt felsoroltak nem kötelező, de erősen ajánlott elemek
• az üzletfejlesztési mentor kézben tartja a kampány előkészítést, szakszerűen segíti a befektetési dokumentáció előkészítését, és ha nem bírsz, a szoftverrel egyedül segít a te befektetőidet célirányosan megtalálni. A szoftverrel készült anyag a Kampánygazda üzletfejlesztését a kampánytól függetlenül segíti. Költsége jellemzően sikerdíj).
• Ezen kívül (szerény) online és offline kommunikációs költségekkel érdemes még számolni.
9. A kampány előkészítést projektszerűen, előre egyeztetett határidők betartásával érdemes elkezdeni. (minden határidő csúszás emeli a költségeket) Ahogy elkészülnek a befektetési anyagok, azokat a Deallynetwork értékeli (scoring), sőt ajánl vezető befektetőket. Az az angyal vagy intézményi befektető lesz a vezető befektető, a (szoftveren ezt is megtalálod) akivel viszonylag rövid időn belül megegyeztek az indikatív befektetési feltételekben.(A kampány nyelvezete angol és német jobb esetben mind kettő.) E folyamatban a mentor, a Deallynetwork és a jogászai is részt vesznek. (A befektetők többlépcsős ellenőrzésen esnek át és SEC javaslatát élvezik) A vezető befektető nem kötelező elem, de nagyon nagymértékben segítti a Kampány sikerességét és a vállalkozásod jövőbeli sikerességét.
10. A Kampányt az elkészült befektetési anyagok (one pager, deck, részletes leírás, video, befektetési feltételek) feltöltésével és megfelelő kommunikációs időzítéssel lehet indítani. Utóbbi a közösségi médiabeli, (a szoftver tartalmazza) online kommunikációt, a nyilvános személyes bemutatkozás (pitchek) megszervezését, és a személyes befektetői megbeszélések (ez lehet személyes találkozó vagy video konferencia) kezdeményezését jelenti. (jobb esetben, ha jó a bemutatkozó video, akkor ezek elkerülhetőek) Minél aktívabb az előkészítés, annál nagyobb a siker esélye.(szív és lélek nélkül belese vágj, mert az egyenlő a bukással)
11. A Kampány alatt folyamatos a kommunikáció, a Kampány fórumán feltett kérdésekre azonnal naprakészen válaszolni kell, és az új hírekkel a Kampány dokumentációt (blog) frissíteni érdemes. A nemzetközi gyakorlat az, hogy a Kampány akkor sikeres, ha a keresett tőke egy kisebb része a vezető befektetővel együtt számítva az első napokban megtörténik, beérkezik. A tőke igénynél a túl jegyzést engedélyeztetni kell. (trükk: az első befektetést aminek meg kell történni az első kettő napban az Ön által egy megbízható személy mind ajándékozó teszi meg és ezzel így gyorsabban megindul a befektetés.) A sajtótájékoztató az első nap indul, ezért a kampányok alatt folyamatosan nőhet a kívülről jövő befektetők, regisztrálók száma, így a kampányok felpörgése gyorsabb lesz. A Kampány Utolsó Napja vagy az előre meghirdetett dátum, vagy az a nap, amikor a Kampány eléri a Maximális Tőkecélt. Ezután történik meg a tőkeemelés, az új részvények kibocsátása. Ha sikertelen a kampány, azaz nem éri el a Minimális Tőkecélt, akkor a tanulságok levonása mellett az újraindítás esélyeit is áttekintjük. A Deallynetwork minden lépésben segíti a Kampánygazdát.
12. A Kampányban jelzett időközönként tájékoztasd a Befektetőket az eredményekről, mérföldkövek eléréséről, és válaszolj a kérdéseikre. Ez az alapja a bizalom megtartásának, és a későbbi tőkebevonás sikerességének.

Mutasd be a projekted a világnak és az üzleti angyalok özönlenek hozzád.

A buktatók és előjelei, avagy amikor azt hiszed, hogy tudod

A buktatók és előjelei, avagy amikor azt hiszed, hogy tudod

A buktatók és előjelei, avagy amikor azt hiszed, hogy tudod

Tudtad, hogy a magyar és a saját statisztikánk szerint 10 induló vállalkozásból 9 elbukik a fejlődése korai fázisában? (ez magyar probléma, azaz ne kezdj most jajgatni, hogy mi magyarok már megint…). Az elmúlt 6 év hazai tapasztalatok és a sok évtizedes nemzetközi kimutatások is azt mutatják, hogy jól megállapítható és előre látható okai vannak a bukásnak és ezek között – nem meglepő módon – előkelő helyen szerepel az emberi tényező.
Gyere, nézzünk bele a részletekbe, hogyan működik egy startupper és egy startup-csapat.  Magyarországon nagyon kevés olyan szakemberrel találkozol, aki ehhez értene: a marketing-, pénzügy- vagy technológiai szakemberek, értik a szakmájukat ismerik az embereket de akárhonnan nézzük, ez mind  nem elég.
Gyere, nézzünk a mélyére, hogyan működik egy startupper és egy startup-csapat.
A startup-ok felépítése egy olyan meghatározható folyamat, amin át kell menni mindenkinek egyszer. A kérdés az, hogy az adott folyamatokat  a fellépő nehézségeket  hogyan tudod, kezeli, és hogyan tudsz megküzdeni és legyőzni őket. Ha többen vagytok a startup-ban, akkor megoszlik a feladat, de a feladatokból jut bőven mindenkinek, tehát komoly próbára hívja azt az embert és/vagy a csapatot, aki komoly vállalkozást akar indítani.
Nagyon sok vállalkozással találkoztam; több féle szinten voltak/vannak és számomra ezek a vállalkozások nagyban késztettek arra, hogy minél többet segítsek és minél több tudást adjak át nekik. Mindig segítőkészen tekintettem ezekre a vállalkozásokra. Ez annyit jelent, hogy azokat az vállalkozásokat támogatom és támogattam, amelyeknél láttom és személyesen tapasztalom, hogy az adott fázisokban a leginkább a megvalósításra törekszenek és mindent elkövetnek a sikerért. A most következő lista nyilván nem teljes, mert nem is lehet az, hiszen ahány vállalkozó, annyiféle megoldás, de az amerikai startup világról szóló cikkek és a Deallynetwork tapasztalata, valamint az én személyes tapasztalataim kirajzoltak egy pontos irányzatot. Amelyek befolyásolják a vállalkozók működését a korai fázisban. Íme az első elem. A startupok bukásának első számú oka az, hogy eladnak valamit, de nem oldanak meg semmilyen problémát.

A probléma az jó mert felszínre hozza a hibákat

Mindenki ezen a világon csak úgy tud biztonsággal létezni, ha a környezetét ismeri, számíthat rá és stabilan mozog a környezetében. Ezért képesek vagyunk mindent ebben a berögözött gondolkodás módban (valljuk be ezt már a szüleinktől hoztuk), amelyek aztán önbeteljesítő jóslatként, észlelésünk és információfeldolgozásunk torzításain keresztül meg is erősítik ezeket a sokszor téves demagogiákat hiedelmeket, amelyeket aztán vagy letudjuk vetkőzni, vagy nem.
Tippek melyek segítenek:

  • Mindig a problémára fókuszálj, ne a megoldásra! Törekedj arra, hogy minél részletesebben és pontosabban írd le a problémákat.
  • Ne telj el magadtól, ha egy picivel előrébb jutottál! Tedd fel a kérdést magadnak minden lépés után. “Ez valóban megoldott egy problémát?”
  • Tedd fel a miért kérdést többször egymás után, minden lépésed cselekedeted után, mert ez segíti egyre jobban megérteni a problémát.
  • Olyanokkal beszélgess, akik ebben vagy a hasonló problémában érintettek! Az első dolgod kitalálni, hogyan tudsz minél több adatot összegyűjteni, vagy ha nem megy, kérj segítséget akár a Deallynetwork-től. Adatokat! Igen jól hallod  adatokat a problémáról.

Nagyon sok esetben a problémák egyik legnagyobb akadálya te magad vagy, mert nem a világot megismerve próbálsz információt szerezni, hanem csak saját beszükült környezetedből, elképzeléseidből, tapasztalataidból táplálkozol, és ezért a világ elszalad melletted. Egészen egyszerűen azt hiszed, hogy a terméked-találmányod a legjobb, de igazán nem tudod, mert soha nem vizsgáltad meg objektíven.

A buktatók és előjelei, avagy amikor azt hiszed, hogy tudod

A vállalkozók hite nagy az induláskor, de fel sem fogják, hogy mekkora energiákat kell befektetni. Viszont ha ez nincs, akkor azok a cégek, melyekből hiányzik a motiváció és pozitív jövőkép gyorsan kimerülnek.
Ahhoz, hogy ezeket elkerüljük nagyfokú, nyitottságra, kíváncsiságra és bátorságra van szükség, a bátorság azért kell, mert meg kell kérdőjeleznünk azt, amit eddig a világról gondoltunk. Fel kell ébrednünk és nyitott szemmel járnunk, hogy amit mi látunk a világról, az csak egy kicsi részlet és ez nagyon távol áll a valóságtól. (A teljes valóság azután nem ismerhető meg, de, itt most annyi biztos, hogy közelebb kerülünk a valósághoz, ha nem zárjuk ki magunkat a világ megismeréséből.) Ez sokaknak nagyon nehéz, mert inkább választják azt a biztosat, biztonságosat, amit a környezetükben eddig megismertek, és elfogadtak és ezért nehezen hagyják el ezt a komfort zónájukat. (légy nyitott a világra és a világ is megnyílik számodra)

A buktatók és előjelei, avagy amikor azt hiszed, hogy tudod

Összefoglalva: a tudás illúziója már rögtön a legelső fázisban félrevihet téged, hiszen már maga a vállalkozást megalapozó ötlet is olyan megalapozatlan felkészületlen jön létre, amelyekre több odafigyeléssel és ezek a hibák tudatosításával mind kiküszöbölhetők lennének. Amit meg kell értened és tudatosítanod kell: az ötleted, lehet, hogy csak téged és a csapatodat fogja lelkesíteni. A befektetőid a pénzükért adatokat kérnek az első pillanattól (Mivel láttak már éjjeli őrt…)

sales@deallynetwork.net
+36 70 6727004
skype: GD handels

Módszerek ahhoz, hogy egy üzleti angyal segítheti vállalkozásodat

Módszerek ahhoz, hogy egy üzleti angyal hogyan segítheti vállalkozásodat


Annak a vállalkozásnak is van lehetősége forráshoz jutni, amely egyébként nem alkalmas a banki, kockázati tőke vagy állami támogatás igénybevételére. Íme, néhány példa arra, hogy milyen technikai-jogi formákban képzelhető el egy üzleti angyal bevonása.
Az üzleti angyalok általában vállalkozók, ritkábban pénzügyi intézményi háttérrel saját megtakarításaikat helyezik el cégekbe, egyúttal támogatást nyújtanak az üzleti folyamatok egy részében. Az angyaloktól nem kell tartani, hiszen egy sor helyzetben ők jelentik az egyetlen reális forrásbevonási esélyt, emellett jelentős kockázatokat is meg lehet velük osztani. A Deallynetworkblog bemutatja, hogy a gyakorlatban miként is zajlik egy üzleti angyal bevonása. Íme, néhány példa arra, hogy milyen technikai-jogi formákban képzelhető el egy angyal bevonása:

Módszerek ahhoz, hogy egy üzleti angyal hogyan segítheti vállalkozásodat

1. Társas vállalkozás

Klasszikus forma, de sok a buktatója. „Lakva ismerni meg az ember egymást” – nincs is találóbb igazság a társas vállalkozásra. Történhet akárhogy „zöldmezős”,
amikor az alapítás is már közösen történik;
vagy tőkeemeléssel összekötött részesedésvásárlással, ha egy működő cég finanszírozásába száll be kívülről a tőkéstárs.
Ilyenkor társasági szerződést kötnek a felek, amit ki kell egészítenek egy ún. szindikátusi szerződéssel, amely a társasági szerződésben teljes körűen nem kezelhető kérdésekre fogalmaz meg eljárásrendet: pénzbetétről és elosztás szabályairól, tulajdonosi jogok gyakorlásáról, cég irányításról az egyes tulajdonosok üzleti köréről és a közös vállalkozás viszonyáról, a tulajdonosok vállalásairól a társaság irányába.
A felek egymás felé kiköthetnek kiszállási opciókat: eladási és vételi jogokat, kötelezettségeket – a vállalkozás fejlődésének és az angyal finanszírozásának aktuális térülése függvényében. Ha már sok pénzt kapott az angyal, az eredeti tulajdonosi kör visszavásárolhatja az üzletrészét vagy egy részét. Ha viszont növelni kell a finanszírozást az eredeti megállapodáshoz képest, akkor az angyal többlet jogosítványokat, részesedést kaphat (már ha vállalkozik a tőkeemelésre).
Az általunk levezetett társas vállalkozási forma csak amerikai társas vállalkozásokra értendők, melyek részvénnyel rendelkeznek és törvénybe vannak iktatva. Nem lehet az Európai formákkal egy napon említeni. (Ami működik az USA-ban, az még Európától távol van.)

Módszerek ahhoz, hogy egy üzleti angyal hogyan segítheti vállalkozásodat

2. Strukturált finanszírozás

Az üzleti angyalnak szerethetjük „csak a pénzét”. Kölcsönt kérünk, részesedést nem szeretünk adni. Őszintén, erre elég nehéz befektetőt találni Európában. De az amerikai piacokon létezik ez a forma. Leginkább valamilyen áthidaló megoldásként tudná az ember elképzelni: de az amerikaiak mindig mindenben előttünk járnak és mindenre rá cáfolnak. Erre lépett Obama elnök és a Startupok-nak egy 2012-es törvényével segített abban, hogy a nagy halak ne tudják felfalni a kezdő fiatal vállalkozásokat, ezért engedélyezte parlamenti többséggel, hogy csak a megálapodott részesedést kapja a befektető törvényes úton, úgy hogy nem válik a céged tulajdonosává. Ehhez itt kérheted a videónkat

Módszerek ahhoz, hogy egy üzleti angyal hogyan segítheti vállalkozásodat

3. Forrás rendelkezésre bocsátása

Érdekes és a gyakorlatban jól működik: a befektető rendelkezésre bocsátja a vállalkozás számára azt az eszközt (pénzügyi támogatást), amelyre a forrás szükséges. Ilyenkor a rendelkezésre bocsájtott összeg után hozam illeti meg az angyalt, aki kockázatot vállal a vállalkozás helyett. Speciálisabb, ezáltal minimális önrészt kér az eredeti tulajdonosoktól. A biztosítékot a vállalkozás által kibocsátott részvények nyújtják.
A finanszírozandó vállalat rendelkezik már egy saját eszközzel és egy elképzeléssel (bővíteni akarja készletszintjét, előbb akar fizetni a szállítóinak nagyobb árengedmény reményében, stb.). A befektető megveszi az eszközt, biztosítja rá a pénzt részvények fejébe, aki a részvényért kapott forrást kontrolált formában felhasználja a megvalósításhoz.
 
Ne rettenjünk meg az angyaloktól és a feltételeiktől, mert bizonyos méretben, helyzetben ők az egyetlen reális finanszírozási alternatívák manapság. Jelentős kockázatot tudunk velük megosztani, miközben sok mindent tanulhatunk, tapasztalhatunk általuk. Itt olvashatsz még egyéb érdekességeket
Módszerek ahhoz, hogy egy üzleti angyal hogyan segítheti vállalkozásodat
Ennél többet tudhatsz meg itt:
sales@deallynetwork.net
+36 70 6727004
skype: GD handels

 "Először magadban kell létrehozni egy változást, amit a világtól követelsz."